top of page

REACH hatálybalépés, alkalmazás, jogi szöveg helye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jogi alapok

Tudni kell, hogy az európai jogban a módosításokat nem vezetik át az eredeti szövegben, hanem új joganyagként adják ki. Van azért egy egységesített szöveg, ez jogilag nem kötelező, de nagyon hasznos (A megadott link alatt bármelyik nyelvet kiválaszthatjuk.). Az EUR-Lex oldalon minden jogi aktust láthatunk, mely az alaprendelettel történt.

A REACH-et eddig már többször módosították és többször helyesbítették, az Ügynökség honlapján ezek láthatóak (ha nem is mind) Talán még sokkal jobban és aktuálisabban látható mindez a Bizottság honlapján. Mivel a 6.3 pont megszüntetésére bírósági tárgyalás is volt, az - elutasító - ítélet magyar szövege is elérhető, hasonlóan a 33. cikkben szereplő 0.1% értelmezésére vonatkozó 2015-s döntés..

A mellékletek módosítása az EU Bizottság feladata és egyben lehetősége. Összefoglalás ennek helyzetéről itt található. A már megtörtént módosítások közül az alábbiakban nem mindegyiket adom meg, csak a legfontosabbakat.

2010 júniusában tették közzé a talán legizgalmasabbat, a biztonsági adatlapokról szóló rész átdolgozását, annak a CLP szabályozással való összhangba hozása céljából.  Ezt a II. mellékletet 2015 májusában újra módosították a 2015/830 rendeletben. Fontos, hogy az adatlappal kapcsolatos jogi változások nem váltanak ki a tényleges adatlapokra vonatkozó módosítási kötelezettséget: csak azt jelentik, hogy az adott időpont után készülő adatlapoknál az új rendeletet kell alkalmazni.

A REACH rendeletszövegek változásait az alábbiakban foglaltam össze:

A 2006. decemberi szöveget 2007. májusára átalakították, a sok-sok sajtóhibát javították (főként a magyarban volt sok). Ezt hívják úgy, hogy Helyesbítések

A Tanács ezt 2007 novemberében rövid úton módosította, amiatt, hogy a bolgárok és a románok csatlakoztak Tanácsi rendelet 1354/2007 (a bevezetett anyagok meghatározásánál)

A Bizottság 2008. októberében rendelettel módosította a IV. és az V. mellékletet, tehát ennek érvényes változatát ne a Helyesbítésben, hanem a 987/2008 bizottsági rendeletben keressék. Ez itt ezekre a mellékletekre a teljes, érvényes szöveget megadja.

Két évre a REACH eredeti szövegének elfogadása után, 2008. decemberében fogadta el a Tanács és a Parlament az 1272/2008 rendeletet Ez a GHS európa megvalósítását tartalmazó CLP rendelet, mely az anyagok osztályozásáról és címkézésről szól (lásd további részleteket az osztályozásról szóló kérdés-feleleteim alatt. Kiszedte a REACH-ből az osztályozás bejelentési kötelezettséget és változatlanul magába foglalta. Átírta az eddigi "készítmény" elnevezést "keverékre". Az igen nagyszámú módosítást persze a REACH-ben is "átvezették" persze nem az "eredeti szövegben", hanem csak a konszolidált verzióban.

A Bizottság 2009 februárjában módosította a XI. mellékletet, (134/2009 rendelet) melyben azokat a lehetőségeket tárgyalják, mikor is valamely, a VII-X. mellékletben előírt vizsgálatot nem kell elvégezni.

A Bizottság 2011 február 18-án "módosította" először a XIV. mellékletet (143/2011). Azért van idézőjel, mert az addig üres XIV. mellékletben megjelent az első hat anyag. Ezt követte 2012. február 14-én egy másik nyolc anyag felvétele (125/2012) Most februárban várható az újabb tizes adag, ezek anyagai már tudhatók az ügynökségi javaslatból.:

A Bizottság 2009. júniusában módosította először a XVII. mellékletet 552/2009 rendeletben. Ez eddig is a REACH leghosszabb része volt. Több változás történt benne annak megfelelően, amit a tagállamok beterjesztéseiből mint korlátozást az EU elfogadott. Sajnos ez a bizottsági rendelet ebben az esetben csak a módosításokat adja meg, tehát "össze kell nézni" a "Helyesbítéssel". A Korlátozásokkal kapcsolatban lásd a megfelelő oldalamat.

Tehát összefoglalva:

- REACH rendeletszöveg:  módosítva a bolgár-román csatlakozással és a GHS-sel

- Mellékletek: a Helyesbítéshez képest módosult a IV, V. XI, XIII, XIV és XVII.

- Nagyon fontos új módosulás, hogy már nem lehet ugyanarra az anyagra két vagy több független regisztrációt beadni

Kérdések és válaszok

  • Mi a kapcsolat a REACH és a CLP/GHS között? Elvileg két eltérő célú rendeletről van szó: a REACH az anyagot Európára rászabadító cégek számára fogalmaz meg kötelezettségeket és folyamatokat szabályoz, míg a CLP (Classification/Labelling/Packaging, a GHS ennek világváltozata, de sokban eltér a CLP-től, az EU rendelettől) a döntően ugyanazon cégek számára előírt veszélyességi osztályba sorolást és a címkézést és a csomagolást szabályozza újra. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a magyar kémiai biztonsági törvény egyik felét a REACH, a másik felét meg a CLP teszi majd feleslegessé, hiszen mindkettő rendelet, tehát ki kell venni a KBT-ből minden, ezekben szabályozott kérdést. Természetesen a CLP rengeteg helyen módosítja a REACH-et: a legfontosabb, hogy az osztályba sorolás bejelentési kötelezettséget (2010 december 1-vel!!!) változatlanul átemeli. Ezen túlmenően a 67/548-as és az 1999/45-ös irányelveket melyek az anyagok és a keverékek osztályba sorolását szabályozták (nálunk 44/2000 rendelet) új, az egész világra egységes és az ADR-rel megegyező besorolással és az utóbbihoz hasonlító címkékkel váltja fel.

  • Lesz-e végrehajtási utasítás a REACH-hez? Nem. A REACH nem irányelv, hanem rendelet, tehát minden tagországban 2007. június 1-vel hatályba lépett, azonos szöveggel/előírásokkal. A helyi törvényhozások sem szigorúbb, sem enyhébb, sem ezzel ellentétes szabályozást nem tarthatnak fenn. A Kémiai biztonsági törvény a REACH-csel ellentétes előírásait 2008. június 1-ig ki kellett volna venni a törvényből. Ez július elsejével történt meg, az ipar erőteljes ellenkezése dacára sok, a REACH gondolatvilágával ellentétes kötelezettség megmaradt: veszélyes anyagok hazai külön bejelentése, mennyiségtől függetlenül, biztonsági adatlapok hatóságnak való benyújtási kötelezettsége. A biztonsági adatlapokra vonatkozó előírásokat a REACH-ben már 2007. június 1-től alkalmazni kell (bár a tagállami hatóságok ettől – mert ebben egyeztek meg – valószínűleg eltekintenek). Ezért nálunk 26/2007 számon megjelent az EÜM rendelete, mely kivette a 44/2000 rendeletből az adatlapokra vonatkozó részt és a REACH-re 1907/2006 rendeletre utal, hogy azt kell használni az adatlapokkal kapcsolatban. Ugyanakkor, bár „végrehajtási utasítás” (mint Magyarországon használt jogi kategória) ugyan nem jelenik meg, de az ECHA által kidolgozott (és közzétett) útmutatók léteznek az egyes kérdéskörök egységes kezelésének kialakítása, az egységes eljárás érdekében. Ezeket az útmutatókat célszerű a REACH hatálya alá eső szereplőknek ismerniük, mert bár az útmutatók jogi erővel nem bírnak, de velük ellentétes módon eljárni nem ajánlott. Az útmutatók az ECHA oldalán megtalálhatók, magyar összefoglalókkal, de a részletes útmutatók egyre inkább magyarul. 

  • Milyen összefüggés van a REACH és a kémiai biztonsági törvény között. A REACH magasabb rendű szabályozás, ha ellentét van a kettő között, a REACH-et kell alkalmazni. 2008. június 1-től mind a törvényben, mind a csatlakozó rendeletekben mindazt a változtatást végre kellett volna hajtani, mellyel azok megfelelnek a REACH-nek, tehát az ellentétes előírásokat ki kellett volna venni. Ezt követően, mihelyt a Globális harmonizálási rendszer - mely rendeletként jött ki - teljes terjedelmében hatályba lép (2015-ben), a hazai kémiai biztonsági szabályozás lényegében értelmét veszti, európai szintű jogszabályok szabályozzák majd a kémiai biztonság általános kérdéseit (persze a munkahelyi légtér, a rákkeltő anyagok, stb. maradnak irányelveken alapuló nemzeti szabályozások). Sajnos azáltal, hogy a hazai szabályozás megtartotta a külön veszélyes anyag és keverék bejelentési kötelezettséget, teljesen zavaros jogi helyzet állt elő. Európában ha előregisztráltam az általam 1 t/évnél nagyobb mennyiségben gyártott vagy importált bevezetett anyagot (nem csak a veszélyest) akkor folytathatom a tevékenységemet. Ezzel szemben Magyarországon a veszélyes anyagokkal és keverékekkel kapcsolatos bármilyen tevékenység és maguk az anyagok és a keverékek is bejelentés kötelesek, függetlenül az anyag mennyiségétől.  Lásd még az adatlapokra vonatkozó kérdéseket is.

  • Melyik hatóság fogja a REACH végrehajtását ellenőrizni? A munkavédelmi törvény módosítása, és a kémiai biztonsági törvény 2008. június 1-től hatályba lépő változása elég zavaros helyzetet teremtett Magyarországon. Bár a munkaegészségügy ellenőrzése átkerült a munkavédelmi hatósághoz,  de a munkavédelmi törvény úgy fogalmaz, hogy kivéve a kémiai biztonság. Ugyanez a nehezen értelmezhető megfogalmazás van a kémiai biztonsági törvény módosításában. Utóbbi egyértelműen az ÁNTSZ-t nevezi meg, mint ellenőrző főhatóságot kémiai biztonsági ügyekben. Mindenesetre az ÁNTSZ melynek 2007. január 1.-től módosított alapító okirata kivette a munkaegészségügyet a tevékenységei közül, szorgalmasan ellenőrzi a biztonságtechnikai adatlapokat a vállalatoknál.   Hozzájuk került a CLP ellenőrzése is. A 2015-s gyakorlat alapján az adatlapok és az osztályba sorolás ÁNTSZ feladat (persze mindig más néven futnak...), míg a kockázatértékelés és a munkaegészségügyi intézkedések végrehajtásának ellenőrzése munkavédelmi hatósági feladat.

  • Honnan tudhatom meg, hogy melyik az érvényes REACH jogi szöveg? Az Ügynökségnek van egy, kifejezetten a jogszabállyal foglalkozó weblapja, ezen találhatók az EURLEX európai honlapra mutató linkek. Az EURLEX-en jelennek meg magyarul a REACH-csel kapcsolatos jogszabályi közlések (és az Official Journalban, de az gondolom nem nagyon jár Magyarországra). De a megadott REACH szöveg sem a ma érvényes REACH szöveget mutatja, hanem a 2007. május 29-i un Helyesbítések címűt. Ebben sok, az eredeti szövegben megtalálható sajtóhibát javítottak.  Az összes módosítás ugyanott látható. Van konszolidált szöveg is, de ezzel mindig vigyázni kell: nem mindig, mindent építenek bele, jogilag nem kötelező, stb.

  • Hogyan kapcsolódik a CLP a REACH-hez? Lényegében úgy, hogy az osztályozási besorolásokat megadja, amire aztán a REACH hivatkozik. Átvette változatás nélkül a REACH osztályozás-bejelentéssel foglalkozó címét. Rengeteg helyen módosítja persze a REACH szöveget, hiszen ahol az a 67/548-as irányelvre hivatkozik, ott az a CLP-re módosul. Tudni kell, hogy anyagokra a CLP-t csak 2010-től, keverékekre csak 2015-től kell alkalmazni az új osztályba sorolást. Addig a két rendszer, a régi és az új címkék és osztály basorolások egymás mellett fognak létezni.

bottom of page