top of page

Felsőbüki Nagy család

Ezzel a családdal azért kezdtem foglalkozni, mert feleségem, Nagy Judit, családjában elterjedt nézet volt, hogy az ismert reformkori politikus, Felsőbüki Nagy Pál családjából származnak. A kutatás nagyon érdekes volt, a Soproni Levéltárban is eltöltöttem két napot. Találkoztunk most élő Felsőbüki leszármazottakkal is. Volt olyan, aki most Ausztráliában él, vegyész, mint mi, és együtt ebédeltünk, mikor egy konferencián Budapesten járt (Ellak Felsobuki Nagy). Nevetve/szomorúan mesélte, persze angolul, hogy a határon csodálkoztak, hogy ezzel a névvel nem tud magyarul. Az ő Felsőbüki csatlakozásáról csak az Ausztráliába való bevándorláskor felvett születési helyre, Hercegfalvára elküdött levelemre kapott jegyzői válasz után derült ki, hogy nagy valószínűséggel ő sem kapcsolódik a Felsőbüki Nagy családhoz. Sok más hasonló személy van, akik ma felsőbüki Nagy leszármazottnak tartják magukat, de a kutatásaim ezt nem nagyon igazolták. Ugyancsak sok új nevet találtam a Szombathely környékén élő Felsőbüki Nagyokhoz (főként Károlyok), de ezek kapcsolódását is csak részben tudtam még kideríteni. A családfa az alábbi link alatt látható. (A családfa a GenoPro programmal készült, minden adat jól látszik, a teljes családfát akkor lehet kirajzoltatni, ha a bal felső sarokban a zöld fára kattantanak. A GenPro program innen letölthető)

Ami saját kicsi feleségemet illeti: a kutatás többé-kevésbé bebizonyította, hogy bár ősei mindig a Pál nevet adták az elsőszülöttnek egészen vissza az 1750-es évekig (addig vannak meg a keresztlevelek és házasságlevelek), de szinte biztos, hogy nem tartoznak a Felsőbüki Nagy családhoz. A Sopron megyei Bogyoszlóról származnak. Családfájuk ez alatt a link alatt található. (együtt a saját családom minden közeli és távoli rokonával: Körtvélyessyek, Schöldl-ek Asbóthok, Peterdyek, Gouthok, Virághalmyak, Pavlikok, Zomboryak.)

 

bottom of page