Intermedierek

Egy speciális felhasználás: az intermedierek

Jogi alapok

Az intermedierek olyan anyagok a REACH meghatározása szerint, melyek életciklusa úgy ér véget, hogy célzottan más kémiai anyagokká alakítjuk őket. Ebből is jól látható, hogy az "intermedierség" nem az anyag vele született tulajdonsága, mint pl. a "polimerség", mely az anyag képletére és összetételére nézve azonnal megállapítható, hanem egy különleges felhasználás. Ezért van az, hogy egy-egy anyag felhasználása lehet intermedier és vég- vagy lakossági, vagy ipari felhasználás. Az előbbinél az életciklus azért ér véget, mert az anyag, mint kémiailag azonosítható dolog megszűnik és egy másik kémiai anyaggá válik. Utóbbiaknál az anyag kémiailag megmarad, de hulladékká válik. (egy különleges eset, ha árucikkbe épül be, hiszen onnan - általában - kevésbé tud kijönni és expozíciót okozni). De mivel a REACH az intermediereket jogilag a felhasználásoktól elkülönítetten tárgyalja, ebből - megítélésem szerint - fontos jogi következmények származnak. Ezeket dolgoztam fel az alábbiakban kérdések formájában. Mindig szállított-elkülönített esetet tárgyalok ha nem, akkor az oda lesz írva.

Kérdések és válaszok

Ha egy gyártó szeretné szállított intermedierként regisztrálni az egyik anyagát, akkor 1. hivatkozhat-e 2007 júniusa előtti bonyolított szállításokra is, 2. hivatkozhat-e 2010.11.30 előtt, de technikailag az intermedier dosszié benyújtása után lebonyolított szállításra? Persze hogy hivatkozhat, abban az esetben, ha a regisztrációig nem szállít újabb adagot. Fel kell, hogy tételezze, hogy a következő adagot ugyancsak intermedierként használják. Az SCC-t kiadó felhasználó köteles a kiadást követően jelezni a gyártó felé, ha már nem SCC, vagy akár nem (csak) intermedierként használja az anyagát. Ki az ördög tudhatja a regisztráció pillanatában azt, hogy az addig kiszállított anyagát a regisztráció után miként és mire fogják használni. Ez vonatkozik a második kérdésre is. Elvileg minden vevőjét az intermedier felmentésre hivatkozó gyártónak meg kell kérdeznie és az SCC-vel és az intermedier felhasználással „lefedett” évenkénti mennyiség meg kell(ene) hogy egyezzék a gyártottal, de ez nyilvánvalóan lehetetlen, a tárolás, szállítás, kereskedőnél tárolás, szállítás átfutási ideje miatt. Ilyen dolgokra a REACH kitalálói nem gondoltak. De minden vevőtől kell SCC és az összes mennyiségben nagyságrendileg egyezésnek kell lennie. Ezért is jó, ha a felhasználók úgy nyilatkoznak (Ill. így kérdezik őket), hogy kizárólag intermedierként és SCC körülmények között használják a teljes, az adott szállítótól megvásárolt anyagmennyiséget, és ezt mindig így teszik és jelzik, ha másként teszik.
A következő kérdésre adott válasz az Ügynökség intermedier iránymutatása alapján nem helyes. Nemcsak hogy az égetésre, de bármilyen olyan kémiai átalakításra kerülő anyag nem intermedier, melynél a kémiai átalakítás célja nem egy elkülönítésre majd eladásra vagy kémiai továbbalakításra kerülő termék (az el nem különített intermedier esetét kivéve).
Intermedier-e az elégetendő termék? Egy gyártott termékünket egy erőmű felé értékesítjük, aki kiállít SCC-t /igazolást a szigorúan ellenőrzött körülményekről. Könnyített lehet-e a regisztrációnk? A megfelelő szövetség ezt nem tekinti annak. Az égetés is intermedier felhasználás. A dolog kulcsa az, hogy intermedier felhasználás esetén megszűnik az a kémiai identitás tovább létezni: nem kell számolni semmilyen expozíciójával. Az elégetett termék eredeti kémia formája az eredeti rossz tulajdonságaival, pl. rákkeltő, érzékenyítő, stb. már nem hathat sem az emberre sem a környezetre. Ez az intermedier felhasználás lényege. Újra átolvasva az intermedier iránymutatást, semmit nem szól erről az esetről. Fontos tény, hogy az intermedier definícióban az van, hogy kémiai átalakítás céljából születik az intermedier, nem pedig az, hogy kémiailag átalakítjuk, abból a célból, hogy más hasznos anyagot gyártsunk. (ha így lenne, akkor persze az égetés nem lenne intermedier felhasználás). Márpedig az égetés kémiai átalakítás és a tüzelni való anyagok ezzel a céllal születnek. A másik meghatározás, amit tekintetbe kell venni, a hulladék. Ott is a cél számít: nem akartuk, hogy legyen, de lett, hulladéknak tekintjük, ECW kódot adunk neki. Ebben a pillanatban a termék megszűnik anyagnak lenni. De ha újra „hasznosítani” akarjuk a benne lévő szenet és hidrogént, magyarul a fűtőértékét, abban a pillanatban intermedierré változik vissza.
Nézzük a lehetőségeket kicsit részletesebben:
Van egy termékáram a cégen belül, mely kémiailag keletkezik és pl. egy elválasztási műveleten esik át, lásd desztillációs maradék. Itt több esetet kell megkülönböztetni:
1. Mindenféle tartályban való hosszas tárolás nélkül, égetésre kerül (vagy a cégnél, vagy eladás után máshol). A hosszast úgy értem, hogy ez a tartály csupán egy puffertartály, „szinte” folyamatosan megy bele és elfelé a termék. Ez a nem izolált intermedierek esete, teljes felmentés a REACH alól. Ha közben hulladéknak is tekintem, akkor sem számít ez semmit. Nagyon fontos, hogy nem izolált intermedier létezhet két jogi személy cég közötti értékesítés esetére is. Pl. tipikusan ilyen a szén-monoxid, amit a BorsodChem gyárt és csövön átadja a Framochemnek, akik foszgént gyártanak belőle.
2. Tartályban tárolom, és időnként elégetésre kerül (vagy nálam, vagy egy másik cégnél). Vagy több tartályba jut és váltogatva a tartályokat megy – folyamatosan - égetésre. Ebben az esetben azt a kérdést kell feltenni, hogy a termék csak időnként, véletlenül lesz, nem szándékoltan, mert akkor hulladék. Ha nem ez a helyzet, akkor intermedier. Ha eladom, akkor nehéz azt mondani, hogy hulladék…
Kinél kell megőrizni-hogy ellenőrzik a szigorúan ellenőrzött körülmények betartását? Az elkülönített intermedier gyártójánál és az elkülönített-szállított intermedier felhasználójánál kell meglennie a szigorúan ellenőrzött körülményeket igazoló dokumentációnak. Az elkülönített-szállított intermedier gyártójánál csak a felhasználó igazolásának kell rendelkezésre állnia, hogy a felhasználó szigorúan ellenőrzött körülmények között alakítja át az anyagot kémiailag. A két kémiai átalakulás közötti szakasszal kapcsolatban mindig annál kell lennie a dokumentációnak, aki az adott részt végzi (szerintem). Tehát a gyártónál a tartályba töltés, tartály tisztítás, stb. a felhasználónál az ürítés és a kémiai reakció. A szállítással kapcsolatban pedig szerintem annál, aki a szállítóval szerződéses kapcsolatban áll, hiszen csak ő követelhet meg esetleg extra körülményeket. Ezt pedig a megrendelés INCOTERM-je egyértelműen mutatja.
Kell-e egy, a XIV. mellékletben megjelenő intermediernél azokat a felhasználásokat engedélyeztetni, melyek a kémiai átalakulás előtt lépnek fel: tartályba töltés, ürítés, mosogatás. A választ lásd az engedélyezés oldalon. És mi a helyzet akkor, ha ezt az intermediert teljes mennyiségében exportálom?
Lehetséges-e figyelembe vennem a nem EU országba exportált anyagmennyiségemet intermedierként? Nem foglalkoznak sajnos ezzel a kérdéssel az iránymutatások, de a 2009. októberi CARACAL ülésen kifejezetten említették, hogy ez is intermedier felhasználásnak számít, de kell az igazoló dokumentum.. Az biztos, hogy a teljes gyártott anyagmennyiséget - függetlenül a felhasználás módjától - figyelembe kell vennem a regisztrációs határidő és a vizsgálati igények meghatározásánál, függetlenül az exporttól. Ismeretes, hogy az intermedierként használt mennyiséget ebből le szabad vonni. Az a javaslatom, hogy a nem EU gyártótól is kérjünk a zárt és intermedierként történő felhasználást igazoló papírt, és a neki értékesített mennyiséget is vonjuk le a volumen meghatározásánál. Persze a nem EU gyártónál senki sem fogja ezt a papírt összevetni a valóságos felhasználási helyzettel, de erről mi nem tehetünk...
Kell-e az intermediereknél kémiai biztonsági értékelést készíteni és expozíciós forgatókönyvet csatolni ezt követően a biztonsági adatlaphoz? Nem kell, de csak akkor, ha a 17. és a 18. cikkben előírt, zárt kezelési követelményeket mind a gyártó, mind a felhasználói (az összes!!!) betartják. A részletekről lásd a Cefic iránymutatását. Az intermedierek ugyanis fel vannak mentve a II. cím első fejezete alól, melyben a kémiai biztonsági értékelést előíró 10. és 14. cím található. Persze a 17. és a 18. cím betartásának követelménye elég hasonló egy expozíciós forgatókönyv betartásához, de a fő előny az, hogy ezt nem a gyártónak/importálónak kell elvégeznie. Elég, ha csak begyűjti az erre vonatkozó információkat.
Lehet-e egy nyilvánvalóan csak intermedier felhasználású anyag esetén a vevőktől kapott és megőrzött nyilatkozat nélkül is egyszerűsített regisztrációt végezni a 17-18 cikk szerint? Gondolok itt pl. a mészre, a tionil-kloridra vagy a kénsavra. A baj ott van, hogy nekünk vegyészeknek nyilvánvaló, hogy a mész kémiailag átalakul akár kimeszeljük a szobát, vagy vakolunk vagy a szennyvízkezelőben pH-t állítunk vele. (lásd még a cikkemet erről) De egy hatósági embernek ez egyáltalán nem kézenfekvő, neki papír kell a vevőktől. Másfelől - magunk között mondva - találkoztam hosszú életemben pl. a kénsav oldószerként való felhasználásával a Richterben (difenil-triklóretánt hidrolizáltak benne), vagy ma is kémiai átalakulás nélkül használják a salétromsav-töményítésben, vagy a klór víztelenítésében.
A „szállított elkülönített intermedierek regisztrációja”-ról szóló, 18. cikkben olvastam a jogszabályban (4) a bekezdésben: a) az anyagot teljes életciklusa alatt műszaki intézkedésekkel szigorúan, behatárolva tartják, beleértve a berendezés gyártását, (???) tisztítását, takarítását és karbantartását, a mintavételt, az analízist, a berendezések és a tárolótartályok töltését és ürítését, a hulladékok elhelyezését vagy tisztítását és tárolását; Az eredeti angolt is átnéztem: a) the substance is rigorously contained by technical means during its whole lifecycle including manufacture, purification, cleaning and maintenance of equipment, sampling, analysis, loading and unloading of equipment or vessels, waste disposal or purification and storage;Ezt, a „berendezés gyártását” nem tudom megfejteni, hogy mire gondolnak. Miért fontos ez az intermedier szempontjából? Nem lehetséges, hogy esetleg fordítási probléma van? Persze, hogy rosszul fordították: a helyes: "beleértve az anyag gyártását és a készülék tisztítását, takarítását és karbantartását".
Gyógyszergyártók terminológiája szerinti intermedierek esetén gyakran előfordul, hogy az intermedier nem teljes mértékben alakul át a gyártási lépés során, hanem megjelenik a következő fázisba belépő anyagáramban is jelentős arányban. Esetleg az is előfordulhat, hogy „melléktermékként” egy olyan anyag mellett is megjelenik, amelyet (pl. intermedierként, vagy akár (vég)termékként) értékesítenek, tehát ki is kerülhet a gyárból. A kérdés tehát az, hogy hány %-os átalakulás esetén tekinthető intermediernek? Van-e ilyen esetre is valami követendő szabály? (Az intermedierekre vonatkozó útmutatót (RIP 3.1) is átböngésztem, de nem találtam.) Vagy ha nincs, mit lehet tenni a fenti esetekben? Ha a reagálatlan anyag bennmarad a következő termékben, semmi gond. Erről beszél az intermedier útmutató. A kapott termék úgy regisztrálandó, ahogy van. Ha esetleg két összetevőjű válik (ha a bennmaradó 10 % felett van) akkor meg úgy. Ha ezt a reagálatlan részt elválasztják és hulladékká válik, az adott cégnél nincs vele további gond. Ha azonban hasznosítják az elválasztás után, akkor nyilvánvalóan az eredeti intermedier átalakításának két terméke van, az eredeti intermedier, amit reagálatlanul különválasztottak, és az új kémiai termék. Ilyenkor a „létrejött” eredeti intermedier hulladéka újra anyagnak számít (visszanyert anyagnak) és (elő)-regisztrálandó. Tessék arra gondolni, hogy pl. ezt visszaviszik (tárolás után, hogy elkülönített legyen), ahogy ez a sztirolgyártásnál az etilbenzollal történik (bár a példa sántít, mert tudtommal ott az etilbenzolt nem különítik el, tehát ezért ez a visszacirkuláltatott rész nem elkülönített intermediernek számít, csak az eredetileg bevitt etilbenzol az intermedier). Ilyenkor egy vagy két nagyságrenddel több etilbenzolt „gyárt” a cég, mint amit eredetileg bevitt a sztirolgyártásba, hiszen az átalakulás foka csak néhány százalék, mint tanulmányainkból jól ismerjük. Az expozíciók is erre, a nagyságrendekkel megemelt mennyiségre vonatkoznak. Ha aztán a visszanyert intermediert az eredeti gyártó, ahonnan vettük, regisztrálja, mi mentesülünk a regisztrációs kötelezettségünk alól (amit az előregisztrációval későbbre halasztottunk).
Az is intermedier felhasználásnak számít, ha az anyagomat árucikkbe építik bele? Hiszen itt nem anyag, hanem árucikk keletkezik. Pl. a furfuril-alkohol - formaldehid előgyantát öntőformává polimerizálják. Az öntőforma természetesen árucikk, az előgyanta pedig kémiai átalakuláson ment át. Ilyen példa a térhálósodással való festékszáradás, a gyökösen térhálósodott polietilén a Polifoam hablemeznél, a padlólakk. a habarcs kötése, stb. Igen, a "kémiailag" árucikké alakult anyag ilyetén felhasználása is intermedierfelhasználás, vonatkoznak erre a mennyiségre a REACH intermedierekre vonatkozó könnyítései: nem kell csak a meglévő vizsgálatokat beadni (kivéve 1000 t/év felett), nincs értékelés, engedélyezés. De van regisztráció (előregisztráció) és az osztálybasorolást be kell jelenteni 2010. december 1-ig. Persze ezek a közvetlen REACH feladatok általában nem azt a céget érintik, aki az intermediert felhasználja, hanem azt, aki az anyagot (intermediert) részére gyártja, a beszállítója. De kiadhatja a beszállító részére az igazolást, hogy intermedierként használja az anyagát, persze csak akkor, ha a szigorúan elkülönített felhasználási körülményeket, amiket a REACH előír, betartja. Az erre vonatkozó igazolást meg kell őriznie és kívánságra a hatóság részére bemutatnia (nem kell átadnia a beszállítójának!!!).
Ha az általunk gyártott anyagot mi és a vevőink részben kémiai átalakulásban, részben pedig eredeti formájában hasznosítjuk, minek számít ez az anyag: normál anyagnak a teljes kötelezettségekkel, vagy intermediernek? Az iránymutatás szerint úgy kell eljárnunk, hogy az intermedierként használt mennyiséget (nálunk és a vevőknél) le kell vonni a teljes gyártott/importált/visszanyert mennyiségből, és a maradék határozza meg, hogy a regisztrálás melyik volumentartományába esünk. Ez nem könnyű feladat, hiszen egyrészt a felhasználás nem ugyanabban az évben van, mint a gyártás (itt is számítsunk három éves átlagot ha az intermedier bevezetett), másrészt a vevői láncon nehéz megszerezni ezt az információt. További gond az előző kérdésben is tárgyalt mellékfeltétel: az intermedier-felhasználás szigorúan zárt körülmények között kell végbemenjen minden vevőnknél, és erről írásos nyilatkozattal kell rendelkezzünk.