Körtvélyessy Gyula honlapja
Kezelt árucikkek, a biocid rendelet új fogalma
Internet linkek
A Bizottság előzetes, még nem elfogadott iránymutatásában tárgyalja ezt a nehéz kérdést.
Jogi alapok
Kezelt árucikkek (sajnos az elnevezés elég szerencsétlen, mivel - ahogy látni fogjuk - nemcsak árucikket, hanem keveréket és persze anyagokat is lehet - biociddal - kezelni, és a kapott termék sem biztos, hogy árucikk. Még az is előfordulhat, hogy árucikket kezelünk, de keveréket kapunk (lásd alább). A biocid szándékoltan bennmaradhat a kezelt árucikkben, mert azért adjuk hozzá pl. hogy konzerváljuk a bútorlapot. De ha azért gázosítjuk el a terménytárolót, hogy megöljük benne az élősködőket de nem akarjuk, hogy a termékben maradjon a szer, az nem jelent kezelt árucikket. De ha kimutatják, hogy maradt, nem érvényes ez a kivétel. De ha az adott terméket feldolgozó berendezést kezeltünk biociddal és arról maradt biocid mint szennyezőanyag pl. a textíliában, az továbbra is kivétel marad). Leginkább fertőtlenítőszerek, algaölőszerek, rovarlőszerek és hasonlók, valamint riasztó- és csalogatószerek lehetnek a kezelésben használt hatóanyagok.
Ez az új biocid EU rendelet fontos, és jelentősen megváltozott része. Joggyakorlatról még nem lehet beszélni. A régi rendszer kritikus elemeit a Manual of Decision-ban lehet olvasni, de ezek már nem érvényesek, mert az új rendeletben - hasonlóan a REACH-hez - a funkció játssza a meghatározó szerepet. Az egész témához részletek - angolul - a Bizottság fenti már említett előzetes iránymutatásában tanulmányozhatók. Az alábbi felsorolás az összes lehetőséget számba veszi, mindenhol példákat is adva:
•A biocid hatás nem funkciója a létrejött terméknek
–Keverékből vagy ritkábban anyagból indulunk ki: tudja, amire készült, pl. mosogatószer, de megkezeljük biociddal, hogy ne penészedjen meg. Élettartam növelési célból tartósított festék, tartósított papírpép, fertőtlenített ivóvíz KEZELT ÁRUCIKK
–Árucikkből indulunk ki: tudja, amire készült, de megkezeljük biociddal, hogy tartós legyen. Konzervált fa, vagy fabútor, feldolgozáshoz konzervált gyapjú- vagy pamutfonal, dimetil-fumaráttal penészgátlás céljából kezelt cipő, textilkonzerváló szerrel kezelt moszkitóháló KEZELT ÁRUCIKK. Amennyiben egy több részből összerakott árucikk egyes elemeit kezeltük csak, akkor a forgalomba hozott terméknél az dönti el, hogy kezelt árucikk-e vagy sem, hogy a kezelés "használ-e" a végső árucikknél, pl. élettartamnövekedést okoz. Tehát egy vizes bútorragasztóba, vagy egy festékbe rakott biocid egy ezek felhasználásával készült bútort nem tesz kezelt árucikké, de a farostlemezek készítésénél, azok tartósítására használt gombaölőszer igen, mert ez meggátolja a kész termék gombásodását is (még akkor is ez érvényes, ha a kész terméknél ez a veszély nem valószínű, pl. nem a trópusokra készült).
•A termékben a biocid másodlagos funkció
–Keverékből vagy ritkábban anyagból indulunk ki: tudja, amire készült, de biocidot is teszünk bele, hogy a felhasználásnál ez plusz hatás legyen. Gomba ellen tartósított festékbevonat a festékbe kevert biociddal, BIOCID TERMÉK Ez a funkció nyilván a reklámból, a használati utasításból vagy a címkéből derül ki. Keverékeknél nem kell, hogy ez primer funkció legyen: ha egy keverékhez (anyaghoz) biocidot tesznek nem azzal a céllal, hogy azt tartósítsák, hanem azért, hogy biocid hatást fejtsen ki, akkor az mindenképpen engedélyezendő biocid termékké válik, mert teljesíti a biocid termék meghatározását.
–Árucikkből indulunk ki: tudja, amire készült, de biocidot teszünk bele, és ez plusz hatás. Szagtalanító hatású belső bevonattal rendelkező hűtőszekrény vagy csomagolóanyag, légyölő függöny, baktericid huzattal rendelkező bútor, szúnyogriasztóval impregnált lepedő KEZELT ÁRUCIKK Amennyiben a hozzárakott biocid nem az élőlények elpusztítására szolgál, hanem csak pl. csalogatásra, akkor ez az árucikk nem kezelt árucikk. Pl. csalogatóanyaggal kezelt, ragasztós légyfogó szalag, vagy csaléteket tartalmazó egérfogó (az ölő hatás csupán mechanikai és ez ki van zárva a biocid hatásból).
•Elsődleges biocid funkciójú termékek
–Keveréket vagy anyagot "kezelünk", hogy a termék megölje, elpusztítsa a káros élőlényeket. ez a biocid termék fogalma, csak úgy fogalmaztunk, hogy a segédanyagokat "kezeltük" biocid hatóanyaggal, pedig fordítva van: a hatóanyaghoz adjuk a segédanyagokat. Fertőtlenítőszer, gombaölőszer: BIOCID TERMÉK
–Árucikket kezelünk, de mivel a biocid hatás elsődleges funkció, ezáltal az keverékké válik (lásd az árucikkek meghatározását: egy árucikk attól és addig árucikk, amíg az elsődleges funkciót, amiért fizetünk, az alak vagy a forma adja. Mihelyt ez a funkció biocid, a termék megszűnik árucikk lenni, mert a biocid hatást soha nem adhatja a forma - mechanikai hatás, pl. egy olyan labirintuscsapda, melyből nem tud kijönni az egér). Ölőszert tartalmazó légyfogó szalag, impregnált WC ülőke, hűtőszekrény szagtalanító, rovarölő szerrel impregnált moszkitóháló BIOCID TERMÉK A döntést esetről esetre kell elvégezni, nagyon fontos pl. hogy van-e a termékhez olyan "nyilatkozat", hogy annak egészségügyi hatása van, mert azt mindenképpen primernek kell tekinteni és ezzel az árucikk biocid termékké válik. Ez az a pont, ahol a legtöbb vita lesz, an angolok pl. ezt alapból nem fogadják el. Ha az iránymutatás gondolatát fogadjuk el, akkor egy nanoezüstöt tartalmazó harisnya, melynek reklámjába gombaölő hatást írnak, biocid termékként engedélykötelessé válik. Persze ehelyett azt fogják írni, hogy friss, szagtalanító, biozokni, stb, elrejtve a tulajdonképpeni funkciót, hogy elkerüljék a hatósági vitát,
Látható, hogy lefelé haladva a kezelt árucikkből, ahogy a biocid funkció erősödik biocid termék lesz. További érdekes példák találhatók a Bizottság előzetes iránymutatásában. Fontos észrevenni, hogy ha egy keveréknek bármilyen biocid funkciót (elsődlegest vagy másodlagost, mindegy) tulajdonítanak, az biocid termékké válik. Árucikk esetén csak az elsődleges funkció teszi biocid termékké (és egyidejűleg keverékké) a biocid terméket, hiszen tovább már nem a forma és az alak elsődlegesen fontos a funkcióhoz (ez a meghatározása az árucikknek!!) hanem a biocid funkció. Tehát mindjárt megszűnik az árucikk árucikknek lenni.
Azt, hogy elsődleges vagy másodlagos-e a funkció az dönti el, hogy
-
mit állít a címke/használati utasítás
-
állítja-e, hogy egészségügyi hatása van a terméknek Ez azért is fontos, hogy nehogy hatástalan termékek kerüljenek a piacra, hiszen - szemben a biocid termékekkel, a kezelt árucikkre nem kell hatásossági (sőt semmilyen) vizsgálatot beadni, hiszen ezek nem engedélykötelesek.
Fontos tudni, hogy lehet ez a funkció rejtett (rejtett hatóanyagtól). Pl. ha fát olyan gombátlamítóval (biocid termék) kezelünk, melyben szintén van konzerválószer, akkor a gombátlanító engedélyezésénél ennek a konzerválószernek is jóváhagyottnak kell lennie. De a címkén (lásd alább is) csak a gombátlanító hatóanyagot kell feltüntetni.
Feladatok a kezelt árucikkek előállítása és importja esetén (nagyon gyakori eset):
Két alapvetően eltérő esetet kell megkülönböztetni:
-
-A termék keverék (de a biocid rendelet szerint kezelt árucikk. Ilyen minden konzerválószert tartalmazó vizes termék).
-
A keverék a CLP szerint veszélyes besorolású. A hozzáadott biocid hatóanyagot függetlenül annak koncentrációjától (és veszélyességétől) a címkén meg kell adni a biocid rendelet előírása miatt, és az adatlapban a 2.2. alpontban is. Ha persze a hatóanyagból annyi van, hogy eléri a 2015/830/EU rendeletben megadott limiteket, akkor a 3.2.-ben is meg kell adnunk.
-
A keverék a CLP szerint nem veszélyes besorolású, de kérésre adatlapot kell adnunk, mert olyan nagy az egyéb, nem biocid hatású komponensek koncentrációja, vagy az igen gyakran érzékenyítő hatású biocidok koncentrációja a kiváltási és a veszélyesként való osztályozást előidéző általános/egyedi koncentrációs limit közé esik (lásd CLP rendelet). A címkén EUH 210 mondat kell! A hozzáadott biocid hatóanyagot annak koncentrációjától függetlenül a címkén meg kell adni és az adatlap 2.2. alpontjában. Ha a kiváltási limitnél nagyobb a biocid hatóanyag koncentrációja, akkor az adatlap 3.2. alpontjában is szerepeltetni kell. Ha a biocid hatóanyag érzékenyítő hatású és koncentrációja a kiváltási és az osztályozási limit közé esik, de a keverék más komponens miatt nem érzékenyítő osztályozású, akkor a biocid hatóanyag felsorolására az EUH 208 mondatot kell használni.
-
-
A termék árucikk (gombaölőt tartalmazó bútor lap). Ekkor azt címkével kell ellátni (ha nem lehet, jöhet szóba más megoldás) és a hozzáadott biocid hatóanyagot, akármilyen kicsi, de a piacra kerülő végtermékben még hatásos a mennyisége, szerepeltetni kell a címkén.
További - minden esetre vonatkozó követelmények a biocid rendeletből:
- A biocid hatóanyag szerepeltetése a hatást is mutassa: pl. "A termék xxxxx pl. konzerválószert tartalmaz.
- Minden hatóanyagot meg kell adni, a nanoanyagokat (nano) jelzéssel.
- Meg kell adni a biztonságos felhasználásra vonatkozó útmutatást.
- Ha a lakosság kéri, 45 napon belül a biocid kezelésről információt kell adni (részletekről nem tudni).